Keressen minket

Belföld

Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakítására

dafke.eu

Közzétéve

Dátum:

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a témában tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a családokkal, sokféleképpen támogatja őket. Hozzátette: a szülés élménye mind az anya, mind a gyermek számára meghatározó, ezért indították el a családbarát szülészetek kialakítását célzó pályázatot.

A miniszter emlékeztetett, a programot 10 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, ebből tavaly 6,4 milliárdot 44 kórház között már kiosztottak.

A pályázat második ütemében idén 1,4 milliárdra, míg 2020-ban további 2 milliárd forintra pályázhatnak olyan közfinanszírozott kórházak, amelyek szülészeti, illetve koraszülött intenzív ellátást nyújtanak.

Az elnyert forrást infrastruktúrafejlesztésre, eszközbeszerzésre lehet fordítani azzal a megkötéssel, hogy a fejlesztéseken túl olyan szakemberek képzését is vállalják az intézmények, akik a szülést megelőző időszakban, a szülésnél és azt követően is a legkülönbözőbb segítséget tudják nyújtani – ismertette a miniszter.

Az infrastrukturális átalakítások irányulhatnak például a szülőszobák és a hozzájuk tartozó vizesblokkok átalakítására, alternatív szüléskísérésre alkalmas helyiségek kialakítására vagy multifunkciós szülőágyak, szülőkádak beszerzésére.

A címlapfotó illusztráció.

Kövess mienket a Facebook oldalunkon is:

https://www.facebook.com/Dafke.Eu/

DAFKE – Változatos tartalmat kínálnak átlátható formában, hogy mindig tájékozott legyél!

Tovább olvas
Hozzászólok

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hirdetes

hirdetes

hirdetes hirdetes

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategóriák

Kiemelt

Dafke

INGYENES
Letölt