Keressen minket

Életmód

A leggyakoribb problémáinkat az öröklött családi minták okozzák

dafke.eu

Közzétéve

Dátum:

Amelyik családban a felmenők megéltek már háborút, haláleseteket, szegénységet és veszteségeket, ott minden esetben előjönnek valakinél ezek a negatív minták, és hatással lesznek annak az életére, aki felszínre hozza.

Öröklött családi mintákat mindannyian hordozunk. A negatív mintákról beszélünk, mert a pozitívakat természetes adottságnak vesszük, amikkel nem törődünk, azonban ha szembetaláljuk magunkat egy-egy olyan élethelyzettel, ami visszatérő, és a legkülönbözőbb módszerekkel sem tudtuk leküzdeni, gyanakodhatunk, hogy egy családi mintánk áll a háttérben.

Transzgenerációs öröklődésnek nevezzük, amikor generációkra visszamenőleg, olyan ősöktől is kapunk lenyomatokat, akikkel életünkben sosem találkoztunk. A jelenséget pedig már a tudomány is igazolta.

A történelem során pedig mindannyiunk felmenői megéltek már elhagyást, háború(kat), öngyilkosságot, szegénységet, azt, hogy elvettek tőlük valamit, gyermek vagy szülő korai halálát, abortuszt, vetélést, esetleg meg nem született gyerekek voltak a családban, akik akkor is számítanak, ha nem tudott róluk a szülő. Mindaz, amiről nem tudtak, vagy nem beszéltek, tabuként kezelték, az traumaként rögzül, amit valaki a későbbiekben a felszínre fog hívni.

Mostanra érkezett el oda a társadalom, hogy a jólétnek és az önfejlesztés igényének köszönhetően a mélyére ásson a boldogtalansága okának, kimondjon a korábbi generációknál kimondhatatlan dolgokat és begyógyítsa a sebeket, ami feltétele a teljes életnek. Kénytelen is ezt tenni, mert annak ellenére, hogy az életkörülményeink javultak, sokan mégsem vagyunk jól, nem azt az életet éljük, amit szeretnénk.

Kolozsi Mariann, aki a Theta Healing alapokra helyezve kidolgozta saját módszerét a probléma hatékony kezelésére így nyilatkozott erről: „A leggyakoribb témák, amikkel felkeresnek – és a családi mintákra vezethető vissza – az a bőség, a párkapcsolat vagy az önbizalom. Mivel az elménk mindössze 2-5%-a a tudatos, így a tudatalattiban lévő mintákat segítség nélkül nem lehet felszínre hozni, ugyanakkor nagyon látványos fejlődést tudunk elérni akkor, ha a kliens elhatározza, szeretne szembenézni a korlátozó mintáival.”

A DNS-ünk számtalan információt hordoz, és elég csak az elmúlt 150 évre visszatekintenünk, hogy meglássuk, mennyi negatív érzés gyűlhetett össze, ami oka a mostani jólétben, szabadságban is jelenlévő boldogtalanságunknak. Sokan veszik észre magukon, hogy ugyanúgy viselkednek, mint a szüleik, nem a saját életüket élik. A felismerés azonban mindig lehetőséget ad a változtatásra.

Ahogy például a függőség esetében is a hajlamot örököljük, és ha tudatosítjuk ennek okát – ami gyakran a kötődéssel kapcsolatos sérülésekből ered – levethetjük ezt a bilincset.

 

 

Kövess mienket a Facebook oldalunkon is:

https://www.facebook.com/Dafke.Eu/

DAFKE – Változatos tartalmat kínálnak átlátható formában, hogy mindig tájékozott legyél!

Kövess mienket a Facebook oldalunkon is:

https://www.facebook.com/Dafke.Eu/

DAFKE – Változatos tartalmat kínálnak átlátható formában, hogy mindig tájékozott legyél!

Tovább olvas
Hozzászólok

You must be logged in to post a comment Login

Hozzászólás küldése

hirdetes

hirdetes

hirdetes hirdetes

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategóriák

Kiemelt

Dafke

INGYENES
Letölt