Keressen minket

Életmód

Így szeretnek az állatok

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Ezek a képek aztán beszédesek: megható felvételeket mutatunk az állatok egymás iránti szeretetéről.

A nem is olyan távoli múltban még az volt az általános vélekedés, hogy az állatokat főleg az különbözteti meg az emberektől, hogy nincsen fejlett érzelmi világuk, és nem képesek szeretni. Mára azonban világos lett, hogy ez nem igaz: akinek volt már házi kedvence, pontosan tudja, hogy az néha egy embernél is szorosabb kötődésre képes.

Az utóbbi időben a kutatók több alkalommal is tudományosan alátámasztották, hogy bizony a vadállatok és a háziállatok egyaránt hajlamosak érzelmi kapcsolatot kialakítani akár társaikkal, akár egy gazdival. Goran Anastasovski fotós ezt első kézből is megtapasztalta, hiszen több mint 15 éve fényképez állatokat.

A macedón művész felfigyelt arra, hogy a háztáji és a vadon élő állatok is nagyon hasonlóan mutatják ki egymás iránti szeretetüket, mint az emberek: fő eszközük a testi kontaktus, az érintés. Ennek tudatában egy idő után már kifejezetten az összebújás pillanatait kereste fotózta le anyák és kicsinyük, testvérek, fajtársak vagy éppen csak barátok között. Ide nem kellenek szavak, a képek önmagukban is beszédesek.

 

Kövess mienket a Facebook oldalunkon is:

https://www.facebook.com/Dafke.Eu/

DAFKE – Változatos tartalmat kínálnak átlátható formában, hogy mindig tájékozott legyél!

Tovább olvas
Hozzászólok

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hirdetes

hirdetes

hirdetes hirdetes

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategóriák

Kiemelt

Dafke

INGYENES
Letölt