Keressen minket

SZTÁROK

Lady Gaga miatt szakított Bradley Cooper és Irina Shayk?

dafke.eu

Közzétéve

Dátum:

Négy év után véget ért a 44 éves színész és a 33 éves fehérneműmodell kapcsolata. Irina Shayk már kiköltözött Bradley villájából, a színész pedig napok óta a barátjánál lakik – tett pontot a napok óta tartó találgatások végére az amerikai People magazin.

A lap bennfentese szerint békésen dolgoznak azon, hogyan osszák meg kétéves kislányuk, Lea De Seine felügyeletét. Brad és Irina 2015-ben kezdett randizni, majd 2017 márciusában megszületett Lea. Bár nem házasodtak össze, együtt éltek és nevelték a lányukat. Akkor úgy gondolták, hogy az a normális, ha a szakmai életük tartozik csak a nyilvánosságra, a magánéletük tabu.

A kapcsolatuk válságáról szóló találgatások akkor indultak, amikor Bradley Lady Gagával promózni kezdte a Csillag születik című filmet. A rajongók biztosra vették, hogy a két sztár egymásba szeretett a forgatás alatt. Így amikor Gaga pár hónappal később szakított a vőlegényével, mindenki azt hitte, hogy Bradley miatt tette.

Több, mint kolléga?

Mint utólag kiderült, a film bemutatása és a díjátadók után az énekesnő már nem találkozott Braddel, egy interjúban pedig kifejtette, hogy csak el akarták hitetni a közönséggel, hogy amit a filmvásznon látnak, az tényleg szerelem a szereplők között. Nagyon úgy tűnik, hogy az alakítás túl jól sikerült…

Kövess mienket a Facebook oldalunkon is:

https://www.facebook.com/Dafke.Eu/

DAFKE – Változatos tartalmat kínálnak átlátható formában, hogy mindig tájékozott legyél!

Tovább olvas
Hozzászólok

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hirdetes

hirdetes

hirdetes hirdetes

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategóriák

Kiemelt

Dafke

INGYENES
Letölt